Kritikus sorok a Lovasíjászról

28ba1879b29aba6de1d5aed5fe8b4773

Hosszú hetek után végre lehetőségem volt, hogy megnézzem A lovasíjász című filmet, mely szerencsére még mindig sok magyart érdekel kortól, nemtől függetlenül. Lássuk, hogy láttam! Vigyázat, spoiler-veszély!

Az már az első képkockákon látszik, hogy az operatőr igazán nagyszerű munkát végzett. Ha nem lenne semmilyen narrációs szöveg, csak képek és zene, talán akkor is megérné végignézni az egész filmet, mert lélegzetelállító felvételekkel dolgozhatott Kaszás Géza rendező.

A film a dolgos mindennapok bemutatásával indul, avagy a lovasíjász is csak ember, aki a tanyán dolgozik reggelente. Nem is akármilyen gazdaságot vezet, a Makovecz féle stílusjegyeket magánviselő épületek között valóban nem lehet rossz ébredni. Ebben a blokkban Kassai állatokhoz és természethez fűződő viszonyáról tudhatunk meg részleteket.

Egy kis reggeli edzés, némi sztorizgatás a kezdetekről, és máris Mongóliában találjuk magunkat, ahol negyed órán keresztül, borzasztóan felületesen elemzik a valós történelem és a Magyar Tudományos Akadémia igencsak távoli viszonyát. Elképesztően nagyszerű felvételek Tongwacheng városáról, Ucsiraltu professzor a helyi Hun múzeumban kalauzolja végig a vendégeket, Obrusánszky Borbála történész, pedig tolmácsol. A téma egy külön dokumentumfilmet is megérne, de őszintén szólva nem nagyon érthető, mit keres ebben a filmben. Azért kár volt kimenni Mongólia pusztáira, hogy a magyar-hun kapcsolatokról ennyire semmitmondóan és felületesen beszélgessenek, az útnak azonban a film szerint más célja nem nagyon volt.

A következő blokk, mely a film hátralévő részét jelentette, a Kassai féle lovasíjász iskola mindennapjait mutatta be. Szerencsére itt már előtérbe került Kassai személyisége, életvezetési filozófiája, melyet nagyon jó, hogy megismertetnek mindenkivel, akiket érdekel. Közben néhány percig egy újabb távol keleti út, szintén elég felületesen összerakva. Nagyon jó látni, ahogyan Kassai foglalkozik a fiatal tanítványaival, ahogy nem csak a vizsgákra, de az életre is felkészíti őket. Kassai ahogy fogalmaz, nem a turistákra (így hívja azokat, akiknek ez csak hobbi), hanem a harcos archetípusokra építi iskoláját, ami igencsak dicséretes vállalkozás és hozzáállás a mai, profitorientált világban. Bemutatásra került néhány filmkocka erejéig a felvidéki és a kanadai iskola, melyek Kassai módszereit követik, a film végén pedig a saját szervezésű világkupa viadalról és az ahhoz vezető felkészülésről láthatunk szenzációs felvételeket – a tornát „természetesen” hatalmas fölénnyel nyerte Kassai.

kassai-lajos-lovasc3adjc3a1sz

Bár a film „A lovasíjászról” szól, őszintén szólva nehéz eldönteni, hogy a lovas íjászatról, mint stílusról és iskoláról szól a film, vagy az azt alapító Kassai Lajosról, akinek az életéről, megpróbáltatásairól igen kevés szó esik, így nehéz lenne egy életrajzi dokumentumfilmként tekinteni rá, de azt sem lehet mondani, hogy a film a Kassai Lajos által alapított iskoláról szólna. Ettől függetlenül egy olyan alkotásról van szó, melyet meg kell néznie mindenkinek, aki a hazafias táborban kíván tevékenykedni, hiszen olyan alapelveket ismerhetünk meg a címszereplő részéről, melyeket mindenkinek ismernie kell, aki valóban szeretné megvívni az előtte álló harcokat.

A filmet szeretik összevetni egy másik magyarországi alkotással, azonban teljesen felesleges és téves ez az összevetés, hiszen az egyik egy fikción alapuló játékfilm, míg Kaszás Géza egy dokumentum filmet forgatott, mely a valóságban játszódik.

– Lipták Tamás, tagszervezet vezető – Fővárosi HVIM –