Oktatóanyag: Így hazudik a média

Névtelen

Még hetekkel ezelőtt készített velem interjút egy olasz stáb. Megígérték, hogy elküldik a kész anyagot, de ez valahogy elfelejtődött… Nem is csoda, mert oktatóanyag lehetne belőle. Ennél érzékletesebben nehezen lehetne bemutatni, hogy milyen káros a liberális felfogás szerinti “sajtószabadság”.

Sem a videóinterjúban, sem az írott szövegben nem idéznek tőlem olyat, amit nem mondtam, de ennek ellenére mégis sikerült egy olyan négy perces anyagot összerakni, ami köszönőviszonyban sincs azzal másfél órás beszélgetéssel, ami lezajlott.

Három blokkból állt az interjú. Az elsőben a HVIM-ről beszélgettünk, utána világnézeti és vallási kérdésekről, legvégül pedig az illegális bevándorlásról. Mindhárom blokkból néhány mondatot ragadtak ki, melyek szerint:

– Az etnikai csoportok nem egyenlőek.
– A HVIM kapcsolatot ápol az olasz Forza Nuova-val.
– A HVIM belső táboraiban vannak fizikai szintfelmérők és versenyek a különböző régiók közt.

Ezen kívül feltettek nekem egy kérdést, hogy harcolnánk-e a hazánkért, ha mondjuk a migránsok erőszakos cselekményeket hajtanának végre Magyarországon. Erre természetesen gondolkozás nélkül igent mondtam.

A fenti információkból, melyek másfél óra alatt, három különböző témakör kapcsán merültek fel a két “újságíró” hölgy az alábbiakat kerekítette ki:

Ince (így sikerült lejegyezni a nevem) és bajtársai készen állnak arra, hogy vadásszanak a migránsokra, ezért folyamatosan edzenek. Ezen kívül fontosnak tartották, hogy leírják, hogy milyen ruhában voltam, és hogy egy kés volt a zsebemben.

Még az a szerencse, hogy egy olyan komoly “paramilitáris egység” vagyunk, akiknek vannak nemzetközi kapcsolataik, és még Olaszországig is elér a kezünk, így az internetes újság főszerkesztője már üzent is, hogy valóban eltorzítja a valóságot ez a riport, ezért írásos formában készítenek egy új interjút.

A két “újságíró” hölgynek pedig csak annyit üzenek, hogy amikor az interjú elején közöltem, hogy alapvetően bizalmatlan vagyok az újságírókkal az eddigi tapasztalatok alapján, ők pedig rávágták, hogy “Mi csak az igazságot akarjuk bemutatni.”, már akkor is éreztem, hogy ez csak az első hazugság volt ebben a történetben.

– Incze Béla, HVIM Pest megye, vezető –

Az írás eredetileg Incze Béla Facebook blogján jelent meg, mely alább elérhető: