A Székelyek Világszövetsége által szervezett rendezvényen szólalt fel Beke István kézdivásárhelyi bajtársunk, aki a bukaresti börtöntől, az országos médián át mindent megjárt a román állam koncepciós terrorvádja miatt.
A CEU mellett kiálló balliberális csürhe lassan minden határon túlmegy azzal a mentalitásával, hogy semmit nem tisztel. Tagjaink nem csak a rendezvényükön jelentek meg Budapesten és Röszkén, de takarítottak is utánuk a Hősök terén.
A CEU melletti liberális kiállások, illetve azok az események, amik a demonstrációk kapcsán történnek kísérteties hasonlóságot mutatnak azokkal a megmozdulásokkal, amik nemrég véres polgárháborúhoz vezettek Ukrajnában, így mi is megfogalmaztuk üzenetünket.
Mint ahogyan az minden évben lenni szokott, fővárosi tagszervezetünk számos tagja idén is részt vett a Székelyföldért Társaság által szervezett Hősök téri megemlékezésen, amelyet évről-évre a székelyföldi autonómia kivívására tett figyelemfelhívó megmozdulásként szerveznek meg.