A hivatkozásra kattintva érhető el beszámolónk az eseményről.
A Facebook ismét bebizonyította, hogy magasról tesz minden saját szabályára, ha épp ezt diktálják az érdekeik. Törölték a közel 6000 követőt számláló oldalunkat, két képre hivatkozva, melyek közül egyik sem ütközött a felhasználási feltételekbe.
Mozgalmunk elfogadhatatlannak tartja a rendőrség asszisztálását a migránsok sorozatos jogsértéseihez, de őszintén reméljük, hogy minket sem tartanak kevesebbre, mint a világ másik végéből érkezők áradatát, és velünk szemben is hasonló módon fognak fellépni.
Egy korábban, a Deres.tv blogkosarában megjelent írásunk újratöltve, hiszen aktualitásából mit sem veszített.
A Magyarország-Románia focimérkőzésen a rendőrség minden ok nélkül a szurkolókra, így tagszervezetünk tagjaira is támadott.
Vármegyések és jobbikosok foglalták el a Novák piacot, hogy ott ne létesülhessen tranzit zóna, majd a rendőrség erőszakkal oldotta fel a blokádot. A mai napon azonban biztossá vált: Nem lesz tranzit zóna a volt piacból.
Budapesti vármegyéseink is északnak vették az irányt, hogy együtt tüntessünk felvidéki bajtársainkkal a Bősre tervezett idegenszálló ellen.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy budapesti hazafiak vették blokád alá a volt Novák piacot, hogy ott ne létesülhessen tranzit zóna. A rendőrség ma erőszakkal oszlatta fel a blokádot.
A Jobbik és a HVIM együtt foglalta el az új budapesti tranzit zónát.