Mozgalmunknak évek óta jól megszokott gyakorlata, hogy az összes Kitörés emléktúrán képviseltetjük magunkat. Idén a sort a Budai Kitörés Emléktúra nyitotta meg.
Mozgalmunk évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy méltó módon tisztelegjünk történelmünk azon alakjai előtt, akiket a politikailag korrekt történetírás bemocskolt, vagy megpróbáltak indexre tenni. 2017-ben hét emléktúrát szervezünk Kárpát-medence szerte, ezen küldetésünk keretében.
A “Budai kitörés emléktúra” politikától mentes rendezvény. Kimondottan azon magyar és akkori szövetséges bajtársak katonai teljesítményéről való megemlékezés a cél, akik a megadás helyett, a kitörést választották.
Nemrég egy évértékelő gyűlésre jöttek össze Mozgalmunk tagszervezet és régióvezetői. Képes beszámoló született belső rendezvényünkről.
Az elmúlt hétvége rendkívül mozgalmas volt Pest megyei tagjaink számára. Szombaton a Budai-hegység csúcsait hódítottuk meg, vasárnap pedig Szentesre látogattunk déli bajtársaink emléktúrájára.
Pest megyei csapatunk megtartotta őszi régiós összetartását. A jól megszokott Gödöllői-dombság helyett ezúttal a Budai-hegységet választottuk, így túránknak a "csúcshódítás" fantázianevet adtuk.
Expedíciót küldtünk a székely hegyek közé. Szerencsésen hazaértek, és még egy beszámolót is hoztak magukkal.
Balassagyarmati tagszervezetünk 2016 januárjában is megszervezi a Legbátrabb Város emléktúrát, melyre Budapestről buszt indítunk.