A jobboldal visszatér – Daniel Friberg előadásán jártunk

1460098155213

Aki olvasta már, azért, aki pedig nem, az azért várta Daniel Friberg svéd író művének, A jobboldal visszatér című könyvnek bemutatóját, melyet a Konzervatív Hallgatók Szövetsége hozott tető alá. Természetesen budapesti tagszervezetünk is képviseltette magát a rendezvényen.

Maga a KHSZ üde színfolt a meglehetősen belterjes felsőoktatás bűzös mocsárszerű képződményében, így nem is kellett sokáig várniuk egy komolyabb támadásra. A baloldali mainstream média az első adandó alkalommal rájuk vetette magát. László Balázs, a Szövetség elnöke ugyanis a Pax Hungarica Mozgalom tagja volt, sőt szerepet is vállalt a Mozgalom tavaly október 23-án megtartott megemlékezésén, ez pedig a baloldali véleményterrornak épp elég is volt. László ezt nemhogy nem tagadta, de vállalta is múltját, leszögezve, hogy jelenleg a KHSZ-en kívül semmilyen más szervezetnek nem tagja, illetve hogy nem fog engedni a balliberális véleménydiktatúrának sem Ő, sem a Konzervatív Hallgatók Szövetsége, akik a szó szoros értelmében egy emberként sorakoztak fel mögötte. Ehhez a magunk részéről annyit tennénk hozzá, hogy a valódi változásokhoz vezető út első lépése, hogy nem hagyjuk magunkat az ellenség, jelen esetben a baloldal által tematizálni, befolyásolni, és ezt a próbát hibátlanul kiállták a konzervatív hallgatók, akik mellett természetesen mi is kiállunk!

Ilyen előzmények után kezdődhetett Daniel Friberg előadása. A terem megtelt, ráadásul javarészt fiatalok hallgatták a svéd aktivista előadását, ami külön pozitívum. Nem egy klasszikus könyvbemutatót láthattunk, hallhattunk, de a tematika szorosan kapcsolódott az abban leírtakhoz. A tünetek számba vétele után pontos kórképet állít fel, hogy aztán a gyógymódot is megadja mindezen problémákra – elnézve a hallgatóság összetételét, vélhetően nem találnak majd süket fülekre az elhangzottak. Azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem elég elmélkedni az elhangzottakon, de ahogy Friberg úr is említi könyvében, meg is kell valósítani az általa felvázoltakat, és azt már csak mi tesszük hozzá halkan, hogy általában ezzel szokott a legtöbb probléma lenni.

Az előadás végén, a kérdések után lehetőség nyílt a könyv megvásárlására, dedikálására is.
1460098100772
Incze Béla, mozgalmunk Pest megyei vezetője és Daniel Friberg.
1460098037890
Lipták Tamás budapesti vezető és Daniel Friberg.

Daniel Friberg művét kötelező jelleggel lehet mindenkinek ajánlani, aki a jobboldalon tevékenykedik, hiszen nagyon jó összefoglalót nyújt arról, hogy mi, hogyan és miért történt az elmúlt két-háromszáz évben Európában, milyen lehet a kontinens jövője, és még a megoldás szikráját is képes felvillantani. Természetesen akadnak a könyvben olyan elemek, melyekkel teljesen nem tudunk azonosulni, de kiindulópontnak tökéletes.

12003886_10203425253550593_411113013026947847_n

– Fővárosi HVIM –


English version:

The Real Right Returns – We visited Daniel Friberg’s lecture

Both those who had already read it and those who hadn’t were looking forward to the presentation of Daniel Friberg’s book, The Real Right Returns, which was organised in cooperation with the Alliance of Conservative Students (KHSZ). Of course our local Budapest chapter was also represented.

KHSZ is a positive thing in the muddy, stinking, inbred world of higher education, so we didn’t have to wait very long for the first major attack. The Left-liberal mainstream media jumped on them at the first opportunity. Balázs László, the President of KHSZ, used to be a member of Pax Hungarica and even took part in their October 23 commemoration last year. This alone was enough for the Left’s terror of ‘opinion’. László didn’t deny his past, but emphasised that he’s not currently a member of any other organisation apart from KHSZ, and that neither he nor the KHSZ will give in to the Left-liberal terror – the members of the organisation literally formed a line of support behind him. To this we would only like to add that the first step toward real change will only come about if we don’t let the enemy – in this case, the Left – to set the terms for debate and thus influence us. The Alliance passed this test perfectly, and of course we support them.

Therefore, Daniel Friberg’s lecture took place against the backdrop of these events. The room was filled to capacity and it was very positive that it was mostly young people who came to listen to this Swedish activist. It was not a typical book presentation, but the topics Mr Friberg discussed were closely connected to those of the book. After naming the symptoms, he made a perfect diagnosis and even offered a cure for these problems – judging by the composition of the audience, his words were surely heard and understood. But we can’t emphasise enough that it’s not enough merely to ponder his words. As Mr Friberg writes in his book, we should make these things happen – we just add, softly, that this is typically the most problematic part.

At the end of the event, copies of the book were sold, and Mr Friberg was kind enough to sign them for those who requested it.

Daniel Friberg’s book is compulsory reading for anyone who is active on the Right since it is a very good summary of the what, why, and how of the events which have taken place in Europe over the past two or three centuries, and presents a vision for the future of this continent, and it even offers some ideas on how to get there. Of course there are elements of the book with which we can’t completely agree, but it’s perfect as a starting point.