A román nagykövetség előtt tüntettünk

12304412_628387850637141_8822000338528588110_o

December hatodikán délután a budapesti román nagykövetség előtt demonstrációval álltunk ki a HVIM kézdivásárhelyi vezetőjének, Beke Istvánnak a letartóztatása ellen.

A rendezvény némi késéssel, háromnegyed négy után kezdődött a Thököly úton, és a meglehetősen barátságtalan időjárás ellenére nagyjából háromszázan látogattak ki, hogy jelenlétükkel álljanak ki a meghurcolt székely hazafi mellett. A „SZABADSÁGOT BEKE ISTVÁNNAK!” kiírás mellett sok székely zászló is feltűnt a követség előtti területen. A rendezvény moderátora, Lipták Tamás szerint Romániát nem csak a migránsok, de jól láthatóan az európai normák is messze elkerülik, ennek példája a Beke István ellen zajló eljárás, melynek erősen magyarellenes jellege van. Ehhez kiegészítésként fűzte hozzá, hogy a hetekben a Felvidék több magyar többségű városában is retorzió ért bolti eladókat, amiért magyarul szóltak a magyar vevőikhez.

A rendezvény első szónoka a HVIM vezetőségi tagja, Magvasi Adrián volt, aki Toroczkai Lászlónak az ügy kapcsán a facebookon megosztott üzenetét olvasta fel, illetve néhány gondolatot is megosztott a megjelent demonstrálókkal. Magvasi a tömegben felgyúló csillagszórók kapcsán jegyezte meg, hogy egyrészt nevetséges, máshol pedig szomorú, hogy ma a Kárpát-medencében megtörténhet az, amit Beke Istvánnal tettek. Emlékeztetett, hogy Advent második gyertyája a reményé, és ahogy a remény nem hagy el soha minket, úgy nagyon fontos, hogy Beke István most érezze, hogy sem a remény, sem mi nem hagyjuk el őt ebben a nehéz időszakban.

IMG_3117

Magvasi Adrián, a HVIM vezetőségi tagja

Az egész ügyről részletesebben beszélt Incze Béla, a HVIM alelnöke, aki elmondta, tudja, milyen a hatalom börtönében sínylődni, és éppen ezért tudja, milyen fontos, ha ilyenkor kiállnak valaki mellett akár Kézdivásárhelyen, akár Székelyföldön, vagy éppen Budapesten, mint mondta, mi egy emberként állunk ki mellette! Beszéde folytatásában kifejtette részletesebben Beke István esetét, melynek a vége az lett, hogy jelenleg is 30 napos előzetesét tölti. Elképesztőnek nevezte, hogy több ügyvédet is lebeszéltek arról, hogy Bekét védjék, ami szerinte egyértelműen a megfélemlítés eszköze, de ahogy fogalmazott, „rossz lóra tettek” a román hatóságok, mert azóta már Londonban is tüntettek Beke szabadon engedéséért, és vannak információk arról, hogy Lengyelországban, Spanyolországban és Olaszországban is hasonló megmozdulások készülnek. Zárásképpen a HVIM nevében Wass Albert gondolataival üzent a soviniszta román hatóságoknak: „a magyar olyan, mint a kovakő: ha ütik, akkor izzik!”

IMG_3134

Incze Béla, a HVIM alelnöke

A beszédek sorát Zagyva György Gyula zárta, aki szerint ezen a módon üzent a román ügyészség, illetve a román titkosszolgálat minden székelynek, hogy hagyjanak fel az autonómia törekvésekkel. Ennek kapcsán emlékeztetett, nem ez volt az első eset, amikor azokat kezdte el a román hatalom megfélemlíteni, akik kiállnak az autonómia törekvések mellett. Példaként Sepsiszentgyörgy polgármesterét említette, akit egy beszédében elhangzott állítólagos terrorfenyegetettség miatt helyeztek vád alá. Zagyva szerint abban az esetben bejött a megfélemlítés, mert a politikus visszább vett, a mi esetünkben ez azonban nem fog működni. Emlékeztetett, milyen jogtiprásokat kellett átélnie a magyar hazafiaknak 2006 után, ám a román hatalom még ezen is túltett. A HVIM társvezetője szerint az az igazi terrorizmus, amikor egy ügyvédet az államhatalom fenyeget meg, hogy ne vállaljon el egy ügyet, szerinte ennek a hírnek kell eljutnia az Európa Tanácshoz, az Európa parlamenthez, a nemzetközi sajtóhoz. Szerinte ez azért is fontos, mert nagy médianyilvánosság esetén nem tudnak majd törvénytelenségeket elkövetni a román hatóságok az eljárás során, és akkor, mint mondta, egyszerűen nem lesz ügy, és meg kell szüntetni az eljárást Beke István ellen. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy a különböző közösségi oldalakon mindenki terjessze azokat a híreket, melyek a román állam jogsértéseiről szólnak azokkal szemben, akik kiállnak a székely autonómia mellett.
IMG_3139

Zagyva György Gyula, a HVIM társvezetője

A tömegben folyamatosan gyúltak a csillagszórók, a legtöbb ilyen „terrorista eszközt” a rendezvény zárásaként felhangzó Székely Himnusz alatt hozta működésbe a tömeg. Elképesztően félelmetes volt… :)

További képek a rendezvényről

IMG_3097  IMG_3104   IMG_3088IMG_3113  IMG_3048IMG_3105IMG_3109  IMG_3159

-Fővárosi HVIM-