Szombaton délután Mozgalmunk számos tagja gyűlt össze a Budai Várban, hogy részt vegyen az immáron tizedik jubileumát ünneplő Kitörés 60 emléktúrán.

A vármegyés menetet a Farkasok osztaga vezette, hogy a hősi halottak emlékére megrendezett túrán meglegyen a megfelelő katonás fegyelem, annak rendje és módja szerint.

A változatos tájat a dagonyává duzzasztott sár nehezítette ugyan, ám aki már többször részt vett a kitörésen az már jól tudta, hogy ez bizony egy viszontagságoktól korántsem mentes túra, amely próbára tesz fiatalt és időset egyaránt. Jó érzés volt látni, hogy életkortól és nemtől függetlenül rengeteg ember állított ily módon emléket a második világháború Európát óvó hőseinek. Sokak öltöztek korhű egyenruhákba és voltak, akik a legapróbb részletekre is ügyeltek; mondjuk, ami a katonai ruházattal együtt járó köszöntésekre vonatkozik.
Balról jobbra: Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, Egy pontőr, N. Balázs Fővárosi HVIM próbaidőse pontőri szolgálat közben.

Az ellenőrzőpontokon a Kárpát-medence minden szegletéből ide érkezett katonai hagyományőrző csapatok fogadták meleg teával, szendviccsel, vagy egy kis csokoládéval a túrázókat, és adtak eligazítást a gyakorta bizonytalan, és fölösleges erdei felderítésekbe bonyolódóknak, ám az emberek kedvét ez sem lombozhatta le; töretlenül törtek előre a cél felé.

Szellemiségükön is érződött, hogy többségében nem a sport volt az, ami ide csalta őket, hanem a közös világnézeti alap, a hősök előtt való tisztelgés. Egy igazi bajtársi közösség alakult ki, nagyon sok ismerőssel találkoztunk mi is és túra közben több barátság is köttetett, amelyek közül számos akár egy életre szóló is lehet.

Mivel egy ellenőrzőponton teljesítettem szolgálatot, megvártam, hogy mindenki rendben elinduljon, majd a sepregetőkkel közösen értem be másnap délben a Szomornál lévő célba. Nem hagytunk ki egyetlen katonasírt sem, és a deviánsok által múlthéten megbecstelenített SS emlékművet is meglátogattuk. Nem az volt a fő cél (noha ettől független a tempónk kellőképpen feszes volt), hogy minél előbb célba érjünk, hanem a túra útvonalán elhelyezkedő sírok közül a lehető legtöbbet felkutassuk, és méltóságteljesen egy-egy mécsest meggyújtva emlékezzünk hősi halottainkra.

Az ellenőrzőpontokon hatalmas élmény volt hallgatni a pontőrök rövid beszámolóját, mielőtt a túrát záró kísérőim engedélyt adtak volna a pont lezárására. Ekképpen kicsit beleláthattam abba is, milyen elképesztő ráfordítás szükséges ahhoz, hogy a túra egyáltalán létrejöhessen!

Az időjárást természetesen nem a szervezők rendelik meg, így nem ők döntenek arról, hogy jégkorcsolya pálya, vagy pedig sárlavina fogadja-e a túrázókat, ettől független az energia, amelyet a szervezésre fordítanak úgy vélem arányban áll azzal, hogy Magyarország egyik legsikeresebb és leglátogatottabb teljesítménytúrája a Kitörés 60, bármit is sugall róla a balliberális média, vagy a közhelyes politikailag korrekt böfögés.

Végezetül; Azt hiszem, mindnyájunk nevében szólhatok, ha azt mondom, Mozgalmunk lelkiismerete tiszta, mind a székesfehérvári, mind a veszprémi rendezvények és budapesti megemlékezések után méltó lezárását tudhatjuk magunk részéről a Becsület Napi megemlékezések sorozatának, amelyeken mindenhol képviseltettük magunkat.

(N. Balázs – Fővárosi HVIM – próbaidős)