Mit is akar megóvni Európa?

image405

Az elmúlt időszakot alapvetően meghatározta az illegális bevándorlás okozta problémakör. Az természetesen örömteli, hogy a magyar átlagemberek az 1945 óta tartó agymosás ellenére összességében jól reagálnak, de sajnos csak a probléma egy részére. A liberálisok folyamatos vinnyogása sem hatja meg őket ezúttal, mert veszélyben éreznek valamit. Olyan nyugati országokban erősödtek meg szélsőjobboldalinak nevezett szervezetek, ahol már évtizedek óta csak baloldali erők uralták a közgondolkozást, tehát a “fejlett nyugaton” is tömegesen tartanak attól az emberek, hogy valami veszélybe került. De vajon mi az, amit féltenek?

A különböző blogok, és közösségi oldalak keresztes lovagok képeivel teltek meg, és az Egri Csillagok 1968-ban megjelent filmadaptációjának klasszikus jeleneteit többet lehetett az elmúlt hónapokban látni, mint a premier óta összesen. Felületes szemlélő számára örömteli látvány, hogy hirtelen mennyi védelmezője lett az öreg kontinens ősi értékeinek, de ha utána megyünk a valódi motivációnak, akkor kiábrándító pofont kapunk a valóságtól.

Tisztelet az üdítő, és reményre okot adó kivételeknek, de az esetek többségében a “hitvédelmi harcosok” mindent védenek, csak éppen a hitet nem. Ha az ember elolvassa a heroikus képek, és videók mellé odabiggyesztett kommentárokat, akkor rögtön kiderül, hogy napjainkban a miniszoknya, az alkohol, és a disznóhús lett szentháromsági magasságokba emelve. Ha egy olyan személynek mutatnánk meg ezeket a megnyilvánulásokat, aki semmilyen ismerettel nem rendelkezik a témában, akkor valószínűleg arra a következtetésre jutna, hogy az európai keresztény kultúrkör számára nincs fontosabb, minthogy gimnazista lányok járhassanak iskolába rövid szoknyában, az utcákon minden korlátozás nélkül lehessen alkoholt fogyasztani, és aki nem eszik disznóhúst az mehet is a Mariahilfer Straße-n felállított máglyára. Félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy engem is borzasztó módon felháborít, amikor olyan híreket olvasok, hogy példának okáért egyes angol városokban bevándorlókból verbuválódott önjelölt “rend”védelmi szervezetek kényszerítenek rá bármit a helyi lakosokra, de ebből még nem következik, hogy amit a helyi lakosok csinálnak az jó, sőt az maga az európaiság legmagasabb rendű manifesztációja. Egy valamirevaló keresztény iskolában be van tiltva a miniszoknya, számos fővárosi kerületünkben jelen pillanatban sem lehet a közterületen alkoholt fogyasztani, és ha valaki vallási megfontolásból nem eszik disznóhúst, akkor legfeljebb egy ateista tesz rá gúnyos megjegyzéseket, de mint ahogy azt Istenfélő emberek tudják, ennek is meglesz a következménye…

A fent leírtakból igen sok minden következik. Egyrészt az, hogy a szóban forgó “hitvédelmi harcosok” nem képviselik azt a szellemiséget, amire hivatkoznak, hiszen csak és kizárólag olyan érveket sorakoztatnak fel, amik az esetek többségében nemhogy felületes részegységei a keresztényégnek, hanem szöges ellentétei, hiszen csak materiális, és ráadásul hedonista szempontokat lehet a motivációk közt felfedezni. Így felvetődik a kérdés, hogy beszélhetünk-e egyáltalán vallási konfliktusról?

Annak fényében, hogy az Európába érkező, különféle rasszokat képviselő tömegek, az iszlámot szintén nem vallási, annál inkább politikai okokból tartják meg – csak a külsőségek tekintetében – itt bizony faji, és modern értelemben vett civilizációs konfliktusról van szó. Ennek ékes bizonyítékai például a Keleti pályaudvarnál lezajlott események. Amikor a rendőrök nem engedték a szerelvényekhez a migránsokat, azok több alkalommal “Allahu Akbar” skandálással fejezték ki nemtetszésüket, illetve, amikor már több ezren feltorlódtak a pályaudvar előtt, kitódultak az útra, és a forgalmat megbénítva kezdtek “imádkozni”. Mégis miért kellett azt a felkiáltást alkalmazni, amiről az európai átlagembernek az önmagát felrobbantó terrorista jut eszébe? Mégis miért kellett a forgalmat megbénítva, a sajtó kereszttüzében “imádkozni”? Csak nem azért, hogy egy harmadik fél által, tudatosan kialakított sztereotípia nyomán (mely egy igen intenzív érzésre, a rettegésre lett alapozva) megnyíljon a nyugatra vezető út?

Tehát, ahogy fentebb is írtam itt egy faji, és modern értelemben vett civilizációs konfliktus zajlik, melynek való igaz, hogy van vallási színezete, de ez Istentől annyira távoli, mint Makó Jeruzsálemtől. Európának valóban rendkívüli önvédelmi fegyver lenne a kezében egy élő tradíció, csak az a probléma, hogy ezt majdhogynem teljesen felszámolta, és hedonista materializmusra cserélte. Erről a kérdésről nemrég Lipták Tamás bajtársamnak jelent meg egy remek írása, így én most nem is megyek bele mélyebben a témakörbe.

Semmiféleképpen nem szeretném ezt az alapvetően borongós hangvételű gondolatmenetet negatív végszóval zárni. Mindenkit arra kérek inkább, hogy gondolja végig őszintén, hogy mi az, ami először eszébe jut, amikor elhangzik az a két szó, hogy “európai hagyományok”, és ha úgy érzi, hogy van még hová emelni az önmeghatározását, akkor tegye. Én is így teszek, nap mint nap.

– Incze Béla, HVIM alelnök –

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.
12036789_608648889277704_1613753058207869114_n

(2015. 10. 12.)