Attila Védvonal emléktúra – Lépj a hősök nyomába!

maxresdefault

Az Attila-védvonal kiépítése 1944 szeptember elején kezdődött. Pest és az agglomeráció lakossága együttesen kezdett bele az árkok, töltésrendszerek megvalósításába amely gyakorlatilag három részből állt. Attila I., II., III. Az első és a harmadik harckocsi árokrendszer volt. A térképen jól látható, hogy olyan területeket védtek ahol szinte akadálytalan lett volna az előrenyomulás. Az Attila II. egy szinte teljesen egybefüggő gyalogsági állásrendszer volt, ami nem csak egy vonalban helyezkedett el, hanem a domborzati, vízrajzi adottságokat kihasználva többlépcsős védelmi rendszer volt. Ezeknek a nyomai mind a mai napig fellelhetők. Gyakorlatilag egy védőív volt Dunakeszitől egészen Maglódig.

A történelmi háttérről bővebben a hivatkozásra kattintva olvashatsz.

AVE PLAKÁT KÉSZ
Az idei túra 2015.09.26-án kerül megrendezésre. A résztvevők két táv közül választhatnak. A hosszabb Dunakesziről indul és 44km hosszú, a rövidebb Mogyoródról indul és 31km hosszú. A végállomás mindkét esetben Maglód. A pontőrök csokoládét, gyümölcsöt, ásványvizet biztosítanak a túra résztvevőinek. A célban egytálételt, emléklapot és kitűzőt kapnak a sikeresen teljesítők (19.00 óráig kell beérkezni) Az időn túl érkezők emléklapot kapnak.

Bővebben a túra technikai részleteiről a hivatkozásra kattintva olvashatsz. A hivatkozásra kattintva nevezhetsz elő a túrára.

Néhány kép a tavalyi túráról:
22234401_7d9a31367c895f8d1dbf65f933c425a6_l

22234381_8b65697c82a5d0cacba422ce47341062_xl

22234371_edef9fcc8f0f0a8428cce3d3ff61fd18_xl  22234393_7c04040e827cb994b6f2fa9e3c7cf009_l

Attila Védvonal Túra nyomán