Ami Németországban történt, az Németországban marad – mondogattuk utazásunk utolsó napján. Néhány dolgot azért megosztunk veletek is!

 

Europa Erwache – Ébredj Európa! Erre a rendezvényre voltunk hivatalosak április második hétvégéjén. Budapesti, dunaújvárosi, szegedi és felvidéki tagok képviselték Mozgalmunkat. Hét fős küldöttségünk csütörtökön kelt útra, hogy részt vegyen az eseményen, és egyúttal bejárja Németország kultikus helyeit. Pozsony érintésével jutottunk el első nagyobb megállónkig, hiszen Prága mondhatni éppen útba esett. Gyönyörű város, látszik, hogy nemigen érintették őket az elmúlt vérzivataros évszázad viszontagságai. Építészet és kisugárzás tekintetében egyaránt Budapest hangulata támadt delegációnknak. Ez persze nem csoda, hiszen egyazon korszak, egyazon kultúrkörének lenyomata a két város érdemi része.

Sajnos a modern kor szellemisége érezteti magát mindkét helyszínen egyaránt. Prága szebbnél-szebb épületeinek jelentős százaléka templom, sőt még a templomos rend is rendelkezett helyi képviselettel, de mára az ország 73%-a vallja magát ateistának.

A művészeti remekművek közül érdemes kiemelni a Kolozsvári testvérek által készített Szent György szobrot, melynek mását Mátyás király városában tekintettük meg nemrég. Üröm az örömben, hogy a téren elhelyezésre került egy gigantikus méretű szabadkőműves obeliszk, ami a sárkány felett diadalt arató szent szobra fölé tornyosul, kvázi érzékeltetve jelen korunk erőviszonyait.

Körbejártuk a városmagot, a cseh kolbászból készült hot-dog, valamint egy igazi jó cseh sör pedig minden pénzt megér! A tervezettnél kicsit több, de annál kellemesebb órát töltöttünk el a csehek fővárosában.

Prága után az esti szállásunk felé vettük az útirányt. Wurzenben egy jó barátunk révén tölthettük az éjszakát, az odafelé vezető út pedig végleg megalapozta a hétvége hangulatát. Kár részletezni, vannak dolgok, amiket át kell élni! Wurzen egy kisváros Lipcsétől – mely várost a helyiek csak a “pokolként” emlegetik – nem messze. Érdekes beszélgetéseket folytattunk vendéglátónkkal. A szállásunktól nem messze lévő közparkot ma már csak egyszerűen “niga parknak” hívják a helyiek, ahol sötétedés után nem tanácsos egyedül bóklászni. Egy közeli pizzériában töltöttük a csütörtök estét, ami alatt mi is meggyőződhettünk róla, hogy a kis település menyire fertőzött közép-afrikai bevándorlókkal. Az elmúlt években jelentősen romlott a közbiztonság, és a helyieknek egyre inkább elegük van ebből. Két hónapja helyi német fiatalokra támadtak az afrikai hordák, áldozataik azóta is kómában vannak. Az akciót természetesen reakció követte, de nem úgy, ahogy várnánk. Az antifa szervezett tüntetést a rasszizmus ellen. Fontos tudni, hogy Németországban jelentős anyagi támogatásban részesülnek a szélsőbaloldali csoportok. Wurzenben mindössze 11 regisztrált tagja van az egyesületüknek, de mindannyian 1800 euró havi támogatásban részesülnek, melyet a Die Linke baloldali pártszövetség biztosít számukra. Ezt kvázi fizetés gyanánt kapják, hogy főállásban végezhessék kártékony tevékenységük. Erre jönnek rá a rendezvényekre és az egyéb projektekre folyósított euró tízezres támogatások. Innen nézve érthető, miért is irigykednek hazánkra és annak vezetésére. Ahogy vendéglátónk fogalmazott: Nekik van pénzük, de nincs már életük, míg nekünk lehet, hogy kevesebb a pénzünk, de legalább biztonságban élhetünk. Szóval van probléma arrafelé bőven.

Péntek reggel ébredés után elköszöntünk vendéglátóinktól, majd folytattuk utunkat. Nem kis távolságot kellett megtennünk, de egy percét sem bántuk, hiszen végig igen jó hangulat uralkodott az autónkban. Az úti cél Wewelsburg kastélya volt.

A harmincas évek közepétől itt rendezkedett be az SS, így talán érthető, miért vettük erre az irányt. A kastélyról, az itt folyó tevékenységről és tervekről egy külön cikket lehetne írni, így ennek részletezésétől most eltekintenék. Zárás előtt alig egy órával érkeztünk, és nagyon is tudtuk mit keresünk. Valószínűleg a jegypénztárnál is érezhették, hogy nem sima turisták érkeztek, hiszen egyből a második világháborús tárlatot ajánlották nekünk. Illedelmesen végignéztük a kiállítást, de be kell vallanom, igazából mindenkit az északi torony érdekelt. Egy kis kitérő után sikerült is eljutnunk ide. Az érzés, amikor beléptünk a kripta terembe, leírhatatlan volt. Ezt egyszerűen át kell élni. Ott álltunk a közepén, és mindannyian megegyeztünk abban, hogy itt valóban valami olyasmi történt egykoron, amire nem mindenkinek lehet érzéke a mai világ viszonyai között.

Innen a felső szintre vezetett utunk, ahol a legendás fekete nap motívuma díszíti a fenséges terem padlózatát. A múzeum üzemeltetői babzsákfoteleket helyeztek ki a terem közepére, hogy ezzel tompítsák azt a kisugárzást, melyet a helyiség áraszt magából. Mondanunk sem kell, hogy esetünkben nem értek célt, ahogy a fotózást tiltó táblát is csak akkor vettünk észre, amikor elkészült néhány fénykép…

A kontrasztot a tárlat utolsó termei jelentették, ahol a gyanútlan látogatók nyakába öntik a legkeményebb antifasiszta propagandát. Wurzeni látogatásunk után tisztában voltunk vele, hogy Németország az antifa mozgalom melegágya, de az többünket meglepett, hogy egy államilag fenntartott múzeumban három hatalmas termet biztosítanak nekik, ahová kedvük szerint azt helyeznek ki, amit akarnak.

A hely szellemétől feltöltődve indultunk tovább Dortmundba, ahová a kora esti órákban érkeztünk. Bajtársaink már vártak minket. Gyorsan elfoglaltuk szállásunkat, majd csatlakoztunk német, norvég, bolgár és francia bajtársainkhoz. A már hazánkban is színpadra lépő Barny ezúttal is ballada estet tartott a jelenlévők legnagyobb örömére. Az este viszonylag hamar véget ért, hiszen másnap fontos rendezvény várt ránk, melyről a részletes beszámoló ide kattintva érhető el.

A szombati tüntetés után ismét Dorsfeld felé vettük az irányt. Részletekkel érthető okokból kifolyólag nem szolgálhatunk, elég annyi, hogy visszafelé menet az egyik megállóban leszállva, a peront még el sem hagytuk, amikor befutott a következő járat, amelyre már nem figyeltek annyira a rend éber őrei, így a leszálló antifasiszták jelentős figyelmet kaphattak köreinkből. Így, végül néhány órán keresztül a német rendőrség vendégszeretetét élvezhettük a kerület vasúti megállójában – ezúttal is mi voltunk a keleti blokk legvidámabb barakkja, ha élhetek ezzel a kissé nyakatekert hasonlattal.

A szombat este is a bajtársi kapcsolatok elmélyítésével telt. Kiváló vendéglátásban volt részünk, amit ezúton is köszönünk a Die Rechte aktivistáinak. Idehaza talán nem sokat tudunk a jelenlegi német nacionalista mozgalomról, pedig nagyon sok mindent tanulhatunk még tőlük is szervezettség, összetartás terén.

Vasárnap reggel viszonylag korán vettünk búcsút vendéglátóinktól, hiszen egy több mint 600 kilométeres út várt ránk Münchenbe. A bajor fővárosban számos olyan épületet és közteret sikerült megnéznünk, amely a III. Birodalomhoz köthető.

Egyrészt lenyűgöző volt látni, hogy milyen környezetet teremtett magának egy mozgalom, amelyik a semmiből indult, másrészt azonban lesújtó volt tapasztalni a pillanatnyi állapotokat. A Feldherrnhalle, amely annak idején ünnepélyes eskütételek színhelye volt, ma annak ellenére van elhanyagolt állapotban, hogy turisták százezrei sétálnak el mellette minden egyes nap.

Tömény húgyszag terjeng a csarnokban, törött üvegszilánkok szerteszét és a földön ücsörgő behatárolhatatlan fajtájú emberek szúrós tekintete kísért minket. Teljesen egyértelmű, hogy a városvezetés szándékosan hagyja leamortizálódni a csarnokot.

Ha pedig München, akkor természetesen a sörözéssel egybekötött politizálás sem maradhatott ki a programok sorából, ehhez pedig a legalkalmasabb hely a Hoffbrau Sörház volt.

A vasárnap estét Münchentől nem messze fekvő Frasdorfban töltöttük. Kiváló szállás, kellemes dekorációval – a falon egy tabló azokkal a helyiekkel, akik a II. világháborúban hősi halált haltak.

A kis bajor település azért bebizonyította nekünk, hogy (még) nem a teljes ország veszett el. Errefelé nyomát sem láttuk bevándorlóknak, a temetőben tett sétánk pedig minden várakozásunkat felülmúlta. A világháborúkban elesett helyiek sírjai kitüntetett figyelmet kaptak, a templomudvaron található kápolna, és az azon elhelyezett I. és II. világháborús emléktábla láttán pedig már azt gondoltuk, hogy az utolsó nagy világégés végkimenetele mégsem az igazságot képviselő erők veresége volt.

Hétfőn a bőséges reggeli elfogyasztása után Berchtesgaden felé vettük az irányt, de nem ez volt a végső célállomás, hanem Obersalzberg. Innen nem messze áll a Kehlsteinhaus, vagyis a Sasfészek, amely átépítések miatt épp zárva volt. A múzeum azonban tárva nyitva, így benéztünk, és nem bántuk meg! Nagyjából egy órája fotóztuk a legkülönbözőbb ereklyéket, amikor a személyzetnek feltűnt egyik társunk öltözéke, és a társaság irányultsága. Távoznunk kellett, nyilván a demokrácia és véleményszabadság nevében, miközben a múzeum személyzete a rendőrséggel fenyegetőzve fotózott minket.

Legurultunk autónkkal egy lejjebb lévő parkolóba, ahonnan néhány méter séta után annak a háznak a helyén találtuk magunkat, amely Adolf Hitler tulajdonában állt. Mindenképpen érdekes érzés volt itt állni, és arról a helyről a környező tájra nézni, ahonnan a Führer is tette. Ez nem csak egy élmény, de egyben felelősség is. Hiszen a múltba révedés helyett nekünk elsősorban előre kell nézni. Wewelsburgban vagy éppen a Berghofban átélt pillanatok ugyanis semmit nem érnek, ha azt nem tudjuk a jövőben kamatoztatni.

Beültünk az autóba, hogy aztán hétfőn este fáradtan, kicsit talán elnyűtten is Salzburg és Pozsony érintésével érjük el Budapestet, illetve Dunaújvárost és Szegedet olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva, melyeket a magyarországi mozgalmi munkában is hasznosítani tudunk majd, reményeink szerint! Rajtunk biztosan nem fog múlni!

– HVIM Pest megye –