Petro! A magyar szó nem betiltható!

1506601071732

A hazai közéletet hetek óta foglalkoztatja az új ukrán oktatási törvény, mely gyakorlatilag ellehetetleníti többek között a magyar nyelvű oktatást a jelenleg Ukrajnához tartozó Kárpátalján. Erre reagáltunk tegnap este.

Általában a kárpátaljai eseményekre, a kárpátaljai magyar és ruszin kisebbségek sorsára valamiért kevésbé figyelünk oda, mint az erdélyi, felvidéki vagy délvidéki magyarságra. Ennek sok összetevője lehet, melyek között meg kell említeni, hogy sajnos éppen ezen a területen fejlődött ki legkevésbé a magyar ellenállás. Miközben a Felvidék és Erdély esetében már napi téma a magyar önrendelkezés, addig Kárpátalján nem hallani ilyen törekvésekről. Pedig az ottani 150 ezres magyarság és a Magyarországhoz mindig hű ruszin kisebbség a lehetőségeihez képest nagy erőfeszítéseket tesz kultúrája megőrzéséért. Ennek egyik sarokköve volt a bölcsődétől a főiskoláig terjedő oktatás megléte, mely az új ukrán oktatási törvénnyel végzetes veszélybe került. Az új jogszabályok szerint ugyanis csak az általános iskola első négy osztályában lenne lehetőség az anyanyelvi oktatásra, onnantól kizárólag ukrán nyelven folyhatna a tanítás, ami teljesen ellehetetlenítené a nemzetiségek anyanyelv használatát.

Az új törvényt szeptember 25-én hétfőn látta el kézjegyével Petro Porosenko ukrán köztársasági elnök, mi pedig Budapesten ennek kapcsán 27-én, szerda este a Regnum Marianum kereszttől üzentünk keleti szomszédunk legfelsőbb vezetőjének. A helyszín szimbolikus, hiszen itt állt a két világháború között a Regnum Marianum Templom, mely engesztelő helyként épült a trianoni ország csonkítás után. Másrészről innen indul minden évben a Mozgalmunk által tizenhét esztendeje szervezett Trianon Felvonulás, mely a távolság miatt éppen az Ukrán agykövetséget kénytelen kihagyni a megszokott menet útvonalából (az ukrán nagykövetség Buda egyik eldugott részén található).

1506601745420

„Petro! A magyar szó nem betiltható!” – áll üzenetünkben, amely nem csak a soviniszta, nyugat barát állam vezetésének szól, de egyúttal Kárpátalja magyarságának is, hiszen azért jelentős részben rajtuk is múlik, hogy a következő évtizedekben lesznek-e, akik a magyarság számára oly fontos tájon beszélik-e majd azt a nyelvet, melyet őseik ezer esztendőn át megőriztek! Hiszen ahol véget ér a törvény, ott kezdődik a kötelesség! Ahol nem lehet kifogás, ott van felelősség! Miközben a mesterségesen kreált ukrán állam saját létének igazolásáért küzd, addig Kárpátalja magyarságának nincs más dolga, mint továbbadni ezeréves hagyományait akár az oktatás, de ha ez lehetetlenné válik, akkor a nevelés eszközein keresztül, megőrizve ezzel eredeti identitását.

– Lipták Tamás, Pest megyei HVIM, vezető –
vidd tovább a zászlót2