Idén negyedik alkalommal is tisztelegtünk a Délszláv háború horvát és magyar hősei előtt Szentlászlón. Az ősi magyar város jelen pillanatban Horvátországhoz tartozik, és annak idején közös erővel védték a település magyar és horvát lakói a szerb agresszorokkal szemben.

Hajnali órákban indult el buszunk a Fővárosból, és egy dunaújvárosi, bátaszéki és mohácsi állomás után át is keltünk a gúnyhatáron, hogy Kórógynak vegyük az irányt. Kórógy és Szentlászló magyar alapítású települések, melyek alaposan megszenvedték a Délszláv háborút. A szerbek annak idején ellenséget láttak minden nemzetiségben, mely ezt a vidéket lakta, így nem meglepő, hogy a kórógyi hősi emlékművön mind magyar, mind horvát felirat olvasható. Frano Cirko, a HCSP Ifjúsági Tagozatának elnöke szólt néhány szót a megemlékezőkhöz, majd a koszorúk, és mécsesek elhelyezése után elindultunk 5 kilométeres felvonulásunkra, mely a szerbek által lakott Palacsán keresztül vezetett Szentlászlóra.

A menet élén egy a horvát-magyar barátságot hirdető transzparenst vittek a szervezetek képviselői, majd tagszervezetünk transzparense következett.

5 kilométer távolról sem egy megerőltető séta, pláne nem síkvidéken, de a zuhogó eső kissé megnehezítette a dolgunkat, amikor azonban Szentlászlón megláttuk a szétlőtt házakat, melyek a mai napig mementóként emlékeztetik az arra járót, hogy él itt két nép, akik mindent képesek voltak kockára tenni a szabadságért, rögtön átértékeltük az esőhöz való hozzáállásunk…

Szentlászlón a a hősi emlékműnél vette kezdetét a megemlékezés. A koszorúk elhelyezése után beszédet mondott Frano Cirko a HCSP ifjúsági tagozatának vezetője, Ander Balázs a Jobbik országgyűlési képviselője, Zagyva György Gyula mozgalmunk társvezetője, Josip Miljak a HCSP vezetője, és a Szentlászlói Veteránok Szövetségének képviselője. Minden szónok hangsúlyozta az összefogás lényegességét, ami a történelem során mindig is jellemezte a horvát és a magyar nemzetet. Mozgalmunk vezetője Zagyva Gyula az alábbi mondattal zárta beszédét: “Ahogy a múltban, úgy a jövőben is magunkra fognak minket hagyni, de ez ne törjön meg minket. Ezért harcolunk vállt vállnak vetve, ezért vagyunk bajtársak.”

A megemlékezés után meghívást kaptunk a szentlászlóiaktól a helyi közösségi épületbe, ahol házi süteményekkel, üdítővel, és minden átázott, átfagyott megemlékező legnagyobb örömére pálinkával vártak minket.
Dér Zsolt, háborús veterán. Jelen pillanatban mozgalmunk egri tagszervezetének tagja.

Az összejövetel után búcsút vettünk horvát bajtársainktól, és Vukovár felé vettük az irányt. A horvátok számára ez a város lett a szabadságharc szimbóluma, szétlőtt víztornyáról készült felvételek bejárták az egész világot.

A város hősi temetőjében néhány éve személyesen találkoztunk Ante Gotovina tábornokkal, aki nemsokkal szabadulása után tett látogatást a városi megemlékezésen. Ezúttal csoportunkon kívül viszonylag kevesen voltak a temetőben, de ez nem csoda, hiszen a vukovári felvonulás már napokkal korábban lezajlott.
Budapesti vármegyések a vukovári hősi temetőben.

A temetőlátogatás után utunk utolsó állomása felé vettük az irányt, a háborús múzeumba, mely hatalmas területen fekszik, így jó részét sajnos már nem tudtuk bejárni, de Dér Zsolt bajtársunknak köszönhetően azokat a tárlatokat, és kiállított hadieszközöket, amikre jutott időnk a legapróbb részletekig megismerhettük.
Lipták Tamás, tagszervezetünk vezetője.

Dér Zsolt tárlatvezetése.

Incze Béla mozgalmunk alelnöke, és Zagyva György Gyula társvezető.

A múzeumlátogatás után buszunk hazafelé vette az irányt, de ahogy minden évben, így idén is megálltunk Eszéken, ahol egy forró burek, és egy hideg sör elfogyasztásával koronáztuk meg a tartalmas napot.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden szimpatizánsunknak, akik elkísértek minket az útra, illetve horvát bajtársainknak a szervezésért és a vendéglátásért. Jövőre ismét találkozunk! Za Dom! Spremni!

– Fővárosi HVIM –