Az elmúlt hónapokat meghatározta a kötelező betelepítési kvóta kapcsán meghirdetett népszavazás minden lehetséges irányból történő körüljárása. Annak ellenére, hogy az a politikai közeg, amiben mozgok evidenciának tartotta az érvényes “nem” szavazat leadását, én azért elgondolkoztam rajta kicsit, mielőtt elhatározásra jutottam.

Ennek az átgondolásnak természetesen nem az volt az oka, hogy megfertőzött volna valami liberális vírus, és ál-humanitárius érveket elfogadva hozzá akartam volna járulni az európai kultúrkör maradékának elpusztításához. Azon gondolkoztam el, hogy ezúttal van-e értelme részt vállalni abban a tragikomédiának is beillő bohózatban, amit politikailag korrekt módon “a demokrácia adta jogok és kötelességekként” szoktak emlegetni. Végül úgy döntöttem, hogy ebben az esetben van értelme, így én is egy vagyok az ország 40%-ából, de ezen belül is a 98,3%-ból, akik nemet mondtak.

A fenti sorokból egyértelműen kiderül, hogy nem vagyok az a klasszikus “fülke forradalmár”, aki úgy gondolja, hogy dönthet az ország és a saját sorsa felől egy népszavazáson, vagy akár egy választáson. Amikor betöltöttem 18. életévemet, és én is bebocsátást nyertem abba a világba, ahol papírforma szerint jogom, sőt kötelességem szavazatok leadásával formálni a jövőmet, még nagyon sarkosan vélekedtem erről a kérdésről és mereven elutasítottam az ilyen jellegű akarat-, és véleménynyilvánítás minden formáját, tehát több esetben is előfordult, hogy nem vettem részt az ilyen alkalmakon. Ennek a döntésnek több ideológiai és világnézeti megfontolás volt a hátterében, nevezetesen, hogy 1945 óta illegitim Magyarország összes kormánya, én pedig nem fogom a szavazatommal legitimmé tenni a rendszert, másrészt szentül hiszem, hogy az átlagember nem jogosult arra, hogy döntést hozzon az őt vezető személyek kijelölése kapcsán, harmadrészt pedig nem alkalmas arra, hogy felelős döntést hozzon az életét befolyásoló kérdések kapcsán.

Ezeket mind a mai napig így is gondolom, és a jövőben sem kívánom felülvizsgálni, attól függetlenül, hogy milyen elmebeteg világnézeti trendek uralkodnak a világban, de az évek múlásával azért a merev, szigorú kategóriákat felállító gondolkozásmód mellett megjelent a taktikus rátekintési mód is, aminek segítségével arra a megállapításra jutottam, hogy ebben a konkrét helyzetben a Fidesz, a Jobbik, de még a “vadhajtások” érveitől is függetlenül, most van értelme ilyen formában véleményt nyilvánítani.

A Fidesz érveit egyszerűen vizsgálatra is méltatlannak tartom, mert számtalan alkalommal bizonyították be, hogy még akkor is hazudnak, ha kérdeznek. A saját szememmel láttam egy évvel ezelőtt, hogy a horvát határnál kormányszóvivőnk azt nyilatkozta a világsajtónak, hogy Magyarország mindenáron megvédi Európát az áradattól, de ettől a jelenettől 15 méterre elindult egy vonat a nyugati határ irányába, amin szemmel láthatóan nem Hans és családja utazott. Ráadásul a népszavazásra megfogalmazott kérdés sem arra irányult, hogy totális védelmet nyújtson a betelepítés ellen, mindössze arra, hogy az Országgyűlés ámenje nélkül ne valósulhasson meg.

A Jobbik azzal “buzdított” a szavazásra, hogy az már nem időszerű, de ha így alakult, akkor menjünk és szavazzunk. Maradjunk annyiban, hogy ha nem lennének önálló gondolataim, akkor nem biztos, hogy ezzel az érveléssel rá tudtak volna bírni a részvételre.

Az önmagukat “vadhajtásként” meghatározó körök érveiről már egy évvel ezelőtt írtam egy blogbejegyzést. Most röviden és velősen ezekre csak annyit reflektálok, hogy nem nevezném a legmagasabb rendű gondolatmenetnek azt, hogy “…ha most nem mondunk nemet, akkor jönnek a muszlimok, és nem ehetek, ihatok azt, amit akarok, de még csak nem is hordhatok azt amit akarok…”. Félreértés ne essék, nem az itt élőknek kell tekintettel lenniük az ide érkezők szokásaira, hanem fordítva, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy az itt élők mindent tökéletesen csinálnak, az viszont ebből az érvelésből kiviláglik, hogy az európaiság mibenlétének megfogalmazása kapcsán vannak gondok…

A három megnevezett kör együttesen alkalmazta azt az érvet, hogy “aki nem megy el szavazni, az a szavazásban résztvevők javára mond le a döntési jogáról”. Ez két szempontból sem igaz. Ha figyelembe akarom venni a demokratikus játékszabályokat, akkor azért nem igaz, mert a népszavazáskor senki nem dönt semmiről, csak véleményt nyilvánít, ha viszont egy magasabb rátekintési módból teszem kritika tárgyává a kijelentést, akkor azért nem igaz, mert aki nem szavaz, az maximum csak arról az illúzióról mond le, hogy döntési helyzetben van. Ezt bizonyítja, hogy a népszavazás érvénytelenségével mit sem törődve a kormány rendületlenül érvényesíti tovább akaratát. Ez most nyilván szimpatikus azoknak, akik nemmel szavaztak, de azt ettől még látnunk kell, hogy semmilyen hatással nincs a rendszer működésére az “Isten adta nép” megszavaztatása. Az is figyelemreméltó ebben az esetben, hogy az egyébként mindenáron demokrata baloldal 99%-ban arra buzdított, hogy maradjanak távol a szimpatizánsaik, pedig elvi alapon pont nekik kellett volna leghangosabban érvényes szavazat leadására sarkallniuk a társadalmat.

Tehát az nem volt rám különösebb hatással, hogy milyen gyengébbnél gyengébb, esetleg hazugabbnál hazugabb érvek hangzottak el, de még csak az sem, hogy kik operáltak ezekkel a gondolatokkal. Ahogy fentebb már említettem egy taktikus ok volt az, ami miatt mégis azt mondtam, hogy szavazni kell. Amennyiben Magyarország lakossága (érvényességtől függetlenül) nemet mond, akkor az minden érdemi vitában, minden későbbi felelősségre vonásban (mert betelepítések lesznek, még akkor is lesznek, ha most alaptörvényt módosít az országgyűlés) egy hatalmas érv. Az sajnálatos, hogy csak 40% érezte fontosnak, hogy megjelenjen, de sokakkal ellentétben a távol maradó 60%-nak csak azt az elenyésző részét tartom bűnösnek, akik baloldali kampány hatására döntöttek így. Hogy ez pontosan hány nyomorultat jelent, azt nem lehet megmondani, de a baloldali pártok elkötelezett híveinek folyamatosan apadó tábora alapján, azért következtethetünk. Azoknak a száma elenyésző, sőt statisztikailag kimutathatatlan, akik azért nem szavaztak, mert velem ellentétben nem taktikáztak, és valódi jobboldali meggyőződésükhöz híven bojkottálták a cirkuszi mutatványt.

Az összes többi szavazásra jogosult személy, akik tegnap nem voksoltak, az én szememben nem bűnösök semmiben, mindössze idióták. Az ősi Hellászban azokat hívták így, akik rendelkeztek szavazati joggal, de ennek ellenére nem foglalkoztatták őket a közügyek. Ez a történelmi párhuzam kissé ugyan sántít, mert a modern demokráciákban mindenki rendelkezik szavazati joggal, de érzékletesnek azért érzékletes. Ők azok az arctalan, világnézettelen senkik, akik mennyiségi alapon a társadalom többségét képezik, de azon kívül, hogy olcsó sört ihassanak és magas költségvetésű hollywoodi filmeket nézhessenek, semmi nem érdekli őket. Ez a tömeg olyannyira korlátolt, hogy azt sem képes felismerni, hogy a panel hatodik emeletén berendezett komfortzónájának védelmét nem sokáig élvezheti, ha beköszönt az a világ, ami Nyugat-Európa több városában maga a kőkemény valóság.

Zárszóként a tegnapi nap fényében két fontos konklúziót levonhatunk. Az első, hogy érvényesség ide, vagy oda Magyarország 40%-ának 98,3%-a nemet mondott. Ez a rengeteg ember nem csak arra mondott nemet, hogy az EU önkényesen betelepíthet-e, hanem arra is, hogy bárki betelepíthessen. Ez a véleménynyilvánítás önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy valóban ne történjen betelepítés, de hogy kardinális szempont lesz bármiféle vitában az biztos, sőt ez akár katalizátora lehet annak, hogy önvédelmi folyamatok kezdődjenek meg, ha már arra lesz szükség.

A második, hogy a magyar társadalom többsége menthetetlenül idióta, de nem bűnös. Bűnös akkor lenne, ha tetteinek következményeit felmérné, és úgy cselekedne. Idiótákkal foglalkozni pedig maximum egy politikai pártnak állhat érdekében, mert a megélhetésre és a fogyasztásra vonatkozó olcsó trükkökkel korlátlanul befolyásolhatóak.

– Incze Béla, Pest megyei HVIM, vezető –