Novemberben a Mecseki Láthatatlanok Emléktúrával lezárult az első alkalommal megszervezett Hadak Útja Túrasorozat. A rendezvénycsokor célja az volt, hogy minél többen tisztelegjenek teljesítményükkel azok előtt, akik az életük árán is hazájukat szolgálták.
Idén is meghirdetjük karácsonyi játékgyűjtésünket. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is garantáljuk, hogy az adományok csak olyan rászoruló családokhoz fognak eljutni, akik valóban megérdemlik a segítséget.
A haláltusáját vívó baloldal komoly fáziskéséssel ugyan, de reagált Horn "pufajkás gyilkos" Gyula szobrának letakarására.
Fővárosi tagszervezetünk nem először hívja fel a figyelmet a budapesti kommunista emlékművekre, és amíg szükséges folytatni is fogjuk akcióink.
Budapest is üzeni: Kiállunk Székelyföld autonómiatörekvései mellett.