
Mint ahogyan az minden évben lenni szokott, fővárosi tagszervezetünk számos tagja idén is részt vett a Székelyföldért Társaság által szervezett Hősök téri megemlékezésen, amelyet évről-évre a székelyföldi autonómia kivívására tett figyelemfelhívó megmozdulásként szerveznek meg.
Miután a budapesti vármegyések a helyszínre értek, elfoglalták helyüket a közönség oldalán, valamint a szervezőkkel való rövid egyeztetést követően módunk nyílt rá, hogy meghurcolt székely bajtársaink, Szőcs Zoltán és Beke István jogtalan letartóztatása okán készült figyelemfelhívó molinónkat egészen a rendezvény végéig tarthassuk a szónoki emelvény mellett.
Ezzel egyfajta nyomatékot adhattunk mi is a székelység ügyének, a folyamatos magyarellenes jogtiprások mihamarabbi felszámolásának szükségességének. Ezúton is köszönjük a szervezőknek a megtisztelő együttműködést!
Letartóztatott bajtársaink ügyének részletei, és a támogatási lehetőségek a szórólapokon.
A programot a székely himnusz eléneklése nyitotta, majd a társaság elnökének, György-Mózes Árpádnak a beszéde következett. Közben énekes, versmondós felszólalók színesítették a programot. Az elnök beszédében kiemelte, hogy az évről-évre egyre nagyobb bizakodást sajna egyre nagyobb elkeseredettség kíséri, hisz a székely testvéreink helyzete nem hogy javulna, de a román kormány sorozatos ígéretei, kisebbség párti látszat kommunikációja ellenére a jogtalanságok egyre súlyosbodnak. Ezt csak alátámasztja a korrupció vádjával bebörtönzött székely politikusok, a negligált kétnyelvűségi törekvések, vagy a terroristaként meghurcolt vármegyések esete, világított rá. Fontos továbbá, hogy ha fegyvert rántunk valami mellett, azt ne a pillanat hevében tegyük, hanem tudatosan, megfontoltan cselekedjünk, és támogassuk a székely autonómia törekvéseket, ne egy évben egyszer, hanem fogadalomtételtől beteljesedésig.
A rendezvényt nemzeti imádságunk eléneklése zárta, miután a budapesti vármegyések még egy rövid ideig a helyszínen tartózkodva, molinójukkal nyomatékosították az emberek tudatában, bizony még ma sem vethetjük le magunkról a rendszerváltás homályát, és szabadulhatunk meg a koncepciós politikai perektől, összefogásunk ezért is elengedhetetlen.
Jelszavunk: Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a bebörtönzött székely bajtársainknak!
További képek a rendezvényről:
– Fővárosi HVIM –